Legyen hagyomány az adomány!

2020-09-11

2019. decemberében az A-Plast Kft. 1 000 000 Ft pénzadományt adott át a Gyermekgyógyítók Alapítványnak, ez a jelentős összeg a 2019-es őszi kampányunkból és a partnereknek szánt év végi ajándékkeretből tevődött össze.

A Gyermekgyógyítók egy orvoscsapat, amely világszínvonalon végzi a daganatos gyermekek csontvelő-átültetését Budapesten, valamint a kiépült országos hálózatban.A daganatos gyerekek kezelése egy jól szervezett rendszer, mely egységesíti az ország nyolc kezelési centrumát. Ez a hálózat 1971 óta kezeli a daganatos gyermekeket. "Magyarországon addig a leukémiás gyerekek közül alig gyógyult meg valaki, a túlélési arány 10-20%-os volt.  Ma például az akut limfoid leukémiában a betegek közel 85%-a meggyógyul" – mondta el Dr. Kriván Gergely a Szent László Kórház gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályának osztályvezető főorvosa, valamint a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke. „A gyerekdaganatok kezelése sok tekintetben a felnőtteké előtt jár. Amikor egy gyermek eljut az ország nyolc kezelési centrumának egyikébe, a kis betegeket egységes terápiás elvek szerint kezelik” 

A hazai eredmények ma már nem maradnak el a legfejlettebb országok, például Németország eredményeitől. Ez főként annak köszönhető, hogy a kezelések nemzetközileg elfogadott sémák, úgynevezett protokollok alapján történnek. Ezeket a protokollokat az orvostudomány legújabb eredményei alapján folyamatosan frissítik, illetve újabbakat állítanak fel és folyamatosan megosztják egymás között a hálózatban résztvevő országok.

"A jó eredmények nem egy-egy gyógyszer segítségével érhetők el, hanem számos gyógyszer megfelelően adagolt kombinációjának köszönhetők. Megpróbáljuk tehát a lehetőségekhez képest minél inkább személyre szabni a kezeléseket a hazai és nemzetközi tapasztalatok figyelembevételével" - mondja a főorvos. Emellett gyűjtik a betegek DNS-ét is abból a célból, hogy a genetikai háttér alapján tovább finomítsák majd a kezeléseket, korszerű digitális kórlapokat fejlesztettek ki a hatékonyabb csapatmunka elősegítésére.

Mindez azonban rengeteg pénzbe kerül, ezért a hálózat folyamatosan gyűjti a támogatásokat, hogy a Gyermekgyógyítókat a mindennapi munkavégzésükben segítsék a gyógyításhoz szükséges eszközök beszerzése, szakembereink folyamatos képzése, valamint a külföldön már bizonyított, legkorszerűbb kezelési elvek hazai meghonosítása révén. A Magyar Gyermekonkológiai Hálózatot azért hozták létre, mert így a rendszerszintű problémákat megkerülve, közvetlenül azoknak a munkája támogatható, akik a daganatos gyermekek gyógyításában részt vesznek.

Az A-Plast Kft. tavalyi adományából intenzív monitorokat szerzett be az alapítvány, mely folyamatosan figyeli a beteg legfontosabb értékeit, és azonnal jelez, ha beavatkozásra van szükség. Biztosítja a gyermekek folyamatos megfigyelését altatásos vizsgálatok alatt is. A monitor többek közt légzés és pulzus figyelést tesz lehetővé, például a heteken keresztül zajló sugárterápia, vagy a CT és izotóp vizsgálatok alatt. Az orvosok részletes képet kapnak a beteg állapotáról, mely segít a diagnózis felállításában, és a terápiás teendők meghatározásában is.

Vállalatunk 2020-ban immár hagyományt teremtve folytatja az adománygyűjtést.

Őszi „Üregkamrás polikarbonát értékesítési kampányunk” során ismét támogatjuk a Gyermekgyógyítókat, melyből szeretnénk hagyományt teremteni. A kampány ezért a „Legyen hagyomány az adomány!” elnevezést kapta.

A 2020. szeptember 14-től 2020. november 27-ig tartó kampányunk időszaka alatt 100Ft/m2 adományt adunk a Gyermekgyógyítóknak, minden kiskereskedelmi áron eladott Solar Control típusú üregkamrás polikarbonát után.

https://www.aplast.hu/2020oszikampany.html

Bízzunk benne, hogy közösen, a 2020-as Őszi kampány eredményeként idén is jelentős összeget tudunk összegyűjteni számukra. Ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a beteg gyermekek egyre jobb körülmények között, még több esélyt kapjanak a teljes gyógyulásra.

Legyen hagyomány az adomány!