Az A-Plast Kft. a Déméter család tagja lett. Legyen hagyomány az adomány!

2022-10-19

Az A-Plast Kft. a Déméter család tagja lett. Legyen hagyomány az adomány!

Az A-Plast Kft. több mint 20 éve jár élen a polikarbonát tetőrendszerek értékesítésében, valamint a műanyag megmunkálásban, de az üzleti sikerek mellett hosszú évek óta szívügye az adományozás is.

Évek óta támogatjuk a Gyermekgyógyítók elkötelezett munkáját, egy korábbi személyes látogatásunk során általuk volt alkalmunk megismerni a Déméter ház működését is és most újra egy nemes ügy mögé állhatunk.

Amikor a csontvelő-transzplantáción átesett gyerekek elhagyhatják a kórházat, továbbra is gyakori orvosi ellenőrzésre van szükségük, ezért szüleikkel a kórház területén lévő Démétér Házba költözhetnek.

A Démétér Ház Budapesten, a Szent László kórház területén található. Azért jött létre, hogy a csontvelő-transzplantáció miatt vidékről ide kerülő gyerekeknek biztosítsák szüleik állandó jelenlétét, hiszen ez elengedhetetlen a gyógyuláshoz. Így a családok együtt maradhatnak azokban a nehéz hónapokban, amikor a legnagyobb szükségük van egymás támogató közelségére. A steril, szinte üres kórterem helyett itt színes, kényelmes bútorok, babzsákok veszik körbe a családot, orvosi eszközök helyett játékok töltik meg a polcokat.

A transzplantációs osztályon kezelt gyerekek és szüleik számára hatalmas lépés, amikor a kórházi szobából átköltözhetnek a Démétér Házba, ahol a gyógyulási folyamat idején a gyerekek szüleikkel lehetnek és otthonos körülmények között töltik hétköznapjaikat, tanulhatnak, játszanak.

A Démétér Ház teljes egészében az alapítványi bevételekből működik. Minden költséget saját maguknak kell fedezni, legyen az a rezsi, vagy bármilyen eszköz igény. Ezért minden támogatás rendkívül fontos számukra. Az alapítvány új adománygyűjtő kampánya során az A-Plast Kft. idén a “Démétér család” tagja lett. A Démétér család örökbefogadó tagjai olyan cégek, akik vállalják, hogy fél- vagy egy éven keresztül támogatják egy-egy szoba fenntartását. Mi a „Hörcsög” helységet fogadtuk örökbe fél évre.

https://demeterhaz.hu/2022/10/14/legujabb-orokbefogadonk/

Meggyőződésünk, hogy a mai időkben az egymásra figyelés, a minőségi és professzionális munka igenis fontos, így adományunk a legjobb helyre került. Mi így segítünk továbbra is, hogy ezek az emberek zavartalanul, minden lehetséges eszközzel dolgozhassanak a kis betegekért. Büszkék vagyunk arra hogy ennek a családnak tagja lettünk.

Hálásan köszönjük ügyfeleinknek, hogy megtisztelnek minket bizalmukkal, hozzájárulva ahhoz, hogy mi is segíthessünk.